Szepi és Pisze Karácsonya
December 1.
Hűvös napra ébredt a város. Az avarszőnyeget dér lepte. Hivatalosan is véget ért az ősz, és Lénán teljesen úrrá lett a karácsonyi láz.
Évek óta hagyomány volt a családban, hogy szüleik meglepik őt és bátyját minden nap valami aprósággal adventi várakozás gyanánt. A kislány már alig várta, hogy az aznapi kis csoda felvillanyozza az egész napját. Kipattant ágyából és futott a nappali felé, mint a nyúl. A gyönyörű cserépkályha felett ott lógtak a csinos kis színes csomagok, melyeken egy szám és egy betű jelezte, kihez tartozik, s melyik napon kell kibontani. Léna már nyúlt is az arannyal díszített, apró, piros, L1-es papírzacskó után, majd lélegzetét is visszafojtva felnyitotta. Egy kedves üzenet állt benne anyja gyöngybetűivel, valamint egy narancs és lila gyöngyökből fűzött karkötő. Léna örvendezve felhúzta karjára ajándékát, és szaladt vissza a szobájába, hogy megfelelő ruhát válasszon újdonsült kincséhez. Lila csíkos, meleg harisnyájába bújt, barna kord szoknyájába és hasonló színű kötött pulcsijába, amihez felkapta a székéről karkötőjével azonos színű sálját és hátizsákját. Mire fogatmosott és lesietett a konyhába valami reggeliért iskolába indulás előtt, a család többi tagja is felöltözve készülődött az alsó szinten.
Bátyja, Nándi, akit ő általában csak Szepinek hívott, már szintén kibontotta ajándékát. A fiúnak egy hal formájú radír és egy kicsi kék ceruza került elő az N1-es csomagjából. Épp azokat pakolta táskájába, miközben az édesanyjuk által frissen sütött muffinját tömte a szájába. Lénára is várt egy muffin és egy meleg, mézes szedertea. Gyorsan megreggeliztek és már indultak is az iskolába. Léna és Nándi elköszöntek szüleiktől, majd sáljaikba jól bebugyolálva kiléptek a hideg utcára, és a szokásos módon legutóbbi közös álombéli utazásukról beszélgettek, amíg a jól ismert utcákon ballagtak a suli felé. Ugyanis, egy ominózus eset óta, mióta Kisorosziba költöztek, a lány és testvére álmukban különféle helyekre utaztak együtt. Először csak Lénával történt, de később mindketten együtt barangoltak Magyarország különböző pontjain, míg valójában aludtak. Első alkalommal Agárdra utaztak, vissza korábbi otthonukhoz, s azt hitték csak a költözéssel járó változások váltották ki a közös álomkiruccanást, de aztán havonta egyszer megtörtént. Valami megváltozott, Szepi és Pisze álomjárók lettek. Pisze. Így szokta Nándi hívni a húgát. Közösen találták ki maguknak az álomjárók nevet, miután rendszeresen kirándultak egy egészen új településen. Azonban ez féltve őrzött titkuk volt. Ugyan szüleiknek első álmukat még elmesélték, de aztán nem árulták el, hogy folytatódtak a varázslatos túrák. Barátaiknak sem számoltak be semmiről. Nem akarták, hogy bolondnak nézzék őket. Azonban ezek a csodák, amik havonta egyszer megfűszerezték a testvérpár életét csodálatos, kalandos, bolondos és tanulságos utak voltak.
Amikor beértek az iskolába egymásra kacsintottak, majd mindketten elmentek tanóráikra. Beszélgettek barátaikkal, tanultak, ebédeltek, viccelődtek. Eltelt a nap. Délután a megbeszéltek szerint Szepi megvárta kishúgát az épület aulájában, s hazafelé megtárgyalták, hogy alig várják a következő álomjárást. Kíváncsiak voltak, vajon hova kerülnek legközelebb, milyen váratlan fordulatokkal teli kalandot élhetnek át újra, és vajon melyik nap következik be a csoda. Általában a hónap közepe felé vettek részt közös álombarangolásukon, de természetesen a két testvér emiatt szinte minden nap izgatottan várta az esti alvást. Persze arról is ejtettek egy-két szót hazafelé menet, hogy vajon mit rejtenek majd a másnapi adventi zsákocskák.
Csak édesapjuk volt otthon, mert anyjuk aznap este elment otthonról, így hármasban töltötték el a vacsorát. Azután még társasoztak egyet. Természetesen Szepi nyert. Ezen Léna és apja meg sem lepődtek. Jó meleg ágyaik várták már kimerült tulajdonosaikat, a nagy társasjátékcsata után.
